Gyengénlátóknak

3 és fél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés gyermekrajzokon

3 és fél milliárdos árvízvédelmi fejlesztés gyermekrajzokon

A Berettyó folyó 3,5 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztéséhez kapcsolódva a TIVIZIG rajzpályázatot hirdetett a bakonszegi Bessenyei György Általános Iskola tanulói számára „Az én Berettyóm„ címmel.  A rajzpályázat eredményhirdetését a Víz világnapja ünnepsége keretében március 20-án tartotta a TIVIZIG a bakonszegi Művelődési Házban, ahol a pályázatra érkezett alkotásokból kiállítás is nyílt.

Fényképeken a bakonszegi természetvédelmi beruházás

Fényképeken a bakonszegi természetvédelmi beruházás

A TIVIZIG 2011. augusztus 11-én kezdte meg és 2013. május 15-én fejezte be a „Természet és élőhely védelmi kezelés a Bihari sík Natura 2000 területén, Bakonszeg térségében” elnevezésű, elsősorban természetvédelmi indíttatású projektjének megvalósítását. A mintegy 190 millió forintos beruházás megvalósítását követi nyomon a március 20-án, Bakonszegen megnyitott fotókiállítás, amelynek anyagát csaknem két év fotódokumentációjából válogatták a TIVIZIG munkatársai.

Nagy sikerrel zajlottak a Víz világnapjához kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki órák

Nagy sikerrel zajlottak a Víz világnapjához kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki órák

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál több éves hagyomány, hogy a Víz világnapjához kapcsolódva rendhagyó osztályfőnöki órára invitálja az osztályközösségeket. Idén 8 oktatási intézmény csaknem 600 diákja hallgatta meg azt az előadást, amelyet a TIVIZIG, a Nemzeti Környezetügyi Intézet Tiszántúli Kirendeltsége és a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont munkatársai közösen állítottak össze.

Vízminőség-védelmi munkálatok a Keleti-főcsatorna és K-VIII öntöző-főcsatorna partján

Vízminőség-védelmi munkálatok a Keleti-főcsatorna és K-VIII öntöző-főcsatorna partján

A burgonya barna baktériumos rothadását okozó Ralstonia solanacearum kórokozó miatt jelenleg öntözési tilalom van érvényben a Keleti-főcsatornán a Nádudvari hídtól a K-VIII öntöző-főcsatorna torkolatáig, illetve ettől a ponttól a vízfolyás irányába számított 3 kilométeres szakaszon, valamint a K-VIII öntöző-főcsatornán a torkolattól a 9+780 fkm szelvényig. A baktérium elterjedését a vízben a Keserű csucsorként ismert Solanum dulcamara növény elszaporodása okozta, amelynek irtását a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) munkatársai – a hatósági engedélyek beszerzése után – a napokban megkezdték.

Hírek
Tisztelt Ügyfeleink! A vízügyi hatósági és szakhatósági feladatokat 2014. január 1-jétől...
A határon átnyúló árvízvédelmi együttműködés fontosságáról beszélt...
  A rekonstrukciós munkák a Hortobágyi, a Hamvas-Sárréti, a Berettyó-Sebes-Körös közti és...
  Megtörtént a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál az ár- és belvízvédelmi...
Az idei évben október 16-án hullott 24 óra leforgása alatt a legnagyobb mennyiségű csapadék a Tiszántúli...
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nemzeti Környezetügyi Intézet Tiszántúli...
A száraz nyári hetek után két hidegfrontnak köszönhetően jelentős mennyiségű csapadék hullott augusztus...
Vállalkozási tevékenység
Az ár- és belvízvédekezés speciális feladatainak (szádlemez- és cölöpverés, valamint vízszivattyúzás nagy teljesítményskálán, vonalvilágítás, híradós tevékenység) végrehajtása.
Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.
Érdekességek

Püspökladány határában közel Ágota-halmához fontos átkelőhelyen épült a Hortobágy folyón. Az itt vezető út a népek országútja, talán már a népvándorlás korában is használták. Ez volt a só szállítás egyik fő útvonala az ország belseje felé. Az első adat a Hortobágy folyón ladányi földön átvezető hídról 1738-ból való.